Életrajz

Tanévzárás után 2002-ben

Kőváry Károly 1923. május 10-én született Rákospalotán. Mivel édesapja tanító volt, ezért az elemi iskoláit és az első négy középiskolai évét különböző intézményekben végezte. Az utolsó négy gimnáziumi tanévét töltötte csak egy helyen, szegeden a piaristáknál, ott is érettségizett 1941-ben. Érettségi után jelentkezett a Piarista Rendbe. A Vácott eltöltött noviciátusi év után került a Kalazantinumba, majd pedig a Pázmány Péter Tudomány-egyetemre, matematika-fizika szakra. 1947. június 22-én szentelték pappá.

1948-ban államosították az egyházi iskolákat, ezért ő is lelkipásztori feladatokat látott el; először az Örökimádás, majd pedig a Kőbányai Lengyel lelkészségeken. Amikor 1952-ben a lelkipásztori szolgálatot sem engedélyezték már számára, akkor kezdett el tanítani rendfőnöki engedéllyel. Először Pesterzsébeten, a Kossuth Lajos Gimnáziumban egy évet, majd ezután a Bagi Ilona Gimnáziumban tíz évet, 1963-tól pedig a Fazekas Mihály Gimnáziumban oktatott. Itt a speciális matematikai osztályokat tanította és emellett a vezető tanári feladatokat is ellátta.

Károly nap 2001-ben

Amikor 1991-ben Vácott újra indult a Piarista Gimnázium, akkor elfogadta a tartományfőnök felkérésére az igazgatói feladatot. 1999-ben átadta a vezérbotot a fiatalabbaknak, ettől kezdve csak a tanítást folytatta tovább. Ma 79 évesen is aktív tagja a tantestületnek: matematika fakultációt tanít, verseny szakkört tart, lelkipásztori feladatokat lát el a diákok között.

Öt évtizedes nevelői munka áll mögötte. Mondhatjuk azt, hogy három generációt nevelt, oktatott, hiszen első tanítványainak nemcsak gyermekeit, hanem már unokáit is tanította. Az évtizedek során kiváló tanárokat és tudósokat formált emberré. Nemcsak a matematika oktatásában, hanem a tudományos életben is tevékeny részt vállalt. 1964 óta tagja a Bolyai Társulatnak, ahol 1975-től egészen 1993-ig az alelnöki tisztet is betöltötte. Áldozatos munkáját különböző kitüntetésekkel ismerték el. 1968-ban és 1983-ban Beke Manó emlékdíjat kapott. 1997. június 1-én Göncz Árpád köztársasági elnök a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjével tüntette ki. 2001 decemberében pedig öt évtizedes munkáját a Rátz László életmű díjjal ismerték el.

Vác, 2002. június 25.


Nyeste Pál Sch.P. igazgató munkája alapján szerkesztette Gutbrod András.